Anatómia

- a törzs csontjai és ízületei -

Tartalomjegyzék

A törzs csontjai és ízületei

A törzs csontjait alakjuk szerint 3 csoportra osztjuk:

csigolyák (vertebrae)
szegycsont (sternum)
bordák (costae)

Csigolyák (vertebrae)

A csigolyák alkotják a törzs tengelyét képező gerincet. Az ember csigolyáinak száma 33-35.

Közülük 24-et valódi csigolyának (vertebrae verae), 9-11-et pedig álcsigolyának (vertebrae spuriae) nevezünk.

A valódi csigolyák önálló csontok, az álcsigolyák fejlődésük folyamán először önállóak, később egymással összenőve, a gerinc alsó részén található keresztcsontot (os sacrum) és farokcsontot (os coccygis) alkotják.

A valódi csigolyák elhelyezkedésük és alaki tulajdonságaik alapján 3, az álcsigolyák 2 csoportra oszthatók.

Valódi csigolyák:

nyakcsigolyák (vertebrae cervicales) 7 db
hátcsigolyák (vertebrae thoracicae) 12 db
ágyékcsigolyák (vertebrae lumbales) 5 db

Álcsigolyák:

keresztcsonti csigolyák (vertebrae sacrales) 5 db
farkcsigolyák (vertebrae coccygeae) 3-6 db

A valódi csigolyák általános sajátosságai:

A csigolyák azonos fő részekből épülnek fel. Ezek az alkotórészek kisebb módosulásokkal minden csigolyán megtalálhatóak. Minden csigolyán található egy test (corpus vertebrae), mely szivacsos csontból álló rövid kis henger alakú csontrész, alsó és felső felszínét vékony üvegporc borítja.

A csigolyatest hátulsó, felső részéről egy-egy gyökérrel (pediculus arcus vertebrae) ívek (arcus vertebrae) indulnak el.

A csigolyaívek a csigolyatest hátulsó felszínével a csigolyalyukat (foramen vertebrale) veszik körül. A csigolyalyukak összessége adja a gericcsatornát (canalis vertebralis), melyben a gerincvelő helyezkedik el.

Az ívek indulásánál felül és alul bevágásokat találunk. A felső bevágás (incisura vertebralis superior) kisebb, az alsó bevágás (incisura vertebralis inferior) nagyobb. E bevágások határolják alulról és felülről a két szomszédos csigolya között oldalt kialakuló csigolyaközti lyukat (foramen intervertebrale).

A csigolyákon háromféle nyúlvány van.

Az ízületi nyúlványok száma négy. Kettő közülük felfelé, kettő pedig lefelé irányul (processus articularis superior et inferior). Az egyes csigolyacsoportoknak megfelelően eltérő állású és alakú ízületi felszínek (facies articularis superior et inferior) foglalnak rajtuk helyet.
A harántnyúlványok (processus transversus) az ízületi nyúlványokkal egy pontból indulnak el a testről, nevüknek megfelelően haránt irányba. Páros nyúlványok.
A tövisnyúlványok (processus spinosus) az ívek egyesülési helyén észlelhető páratlan, hátrafelé, lefelé irányuló, az előbbieknél hosszabb, rendszerint kihegyesedő nyúlvány.

Az egyes csigolyacsoportok általános jellemzői

Nyakcsigolyák (vertebrae cervicales)

A nyakcsigolyák teste a többi csigolya testéhez viszonyítva kicsi. A corpus cranialis felszíne oldalt két kampószerű nyúlványban végződik (uncus corporis), a felette lévő csigolya caudalis felszínén ennek megfelelő illeszkedésre szolgáló felszín található.

A test az ívek által körülzárt csigolyalyuk a testhez viszonyítva feltűnően nagy.

Ízületi nyúlványaik ferdén állnak, ízfelszíneik megközelítik a vízszintes síkot. A felső ízületi nyúlványok ízfelszínei fölfelé és hátrafelé, az alsóké lefelé és előre néznek.

A nyakcsigolyák harántnyúlványai rövidek. Ellentétben a többi csigolyával két gyökérrel erednek.

Oldal a két gyökér összenőve a nyakcsigolyákra jellemző nyílást (foramen transversarium) fogja közre. A harántnyúlványok gyökerének összenövésénél egy haránt irányú barázda (sulcus nervi spinalis) van a gerincvelői idegek számára. A bemélyedés előtt és mögött kis gumócska (tuberculum aenterius et posterius) látható.

A nyakcsigolyák tövisnyúlványai, kivéve az utolsó nyakcsigolyát, rövidek, végük villa alakban kettéoszlik.

A nyakcsigolyák eddig leírt közös típusától eltér az I., a II. és a VII. nyakcsigolya.

C. I. csigolya (atlas)

Az I. nyakcsigolya – más néven fejgyám – alakja nagymértékben eltér az általános nyakcsigolyatípustól. A koponya csontjai közül a nyakszirtcsonttal (os occipitale) ízesül, feladata a fej hordozása és a fej mozgásaiban való részvétel.

Négy részt különböztetünk meg rajta: elülső ívet, hátulsó ívet és két oldalsó részt. Teste tehát nincs.

Az elülső és hátulsó íven (arcus anterior et posterior) egyaránt egy kis érdes gumó emelkedik ki középen. Nevük: elülső gumó (tuberculum anterius) és hátulsó gumó (tuberculum posterius). Az elülső gumóval szemben , az elülső ív csigolyalyuki oldalán, egy kerek kis íjfelszín látható. Ez a terület a fognyúlvány zárka (fovea dentis), amelyhez a II. nyakcsigolya fognyúlványa (dens axis) ízesül.

Az I. nyakcsigolya oldalsó részein (massae laterales) felül szimmetrikusan bab alakú, homorú ízületi árkot (fovea articularis superior), alul kör alakú ízületi felszínt (fovea articularis inferior) találunk.

A felső ízületi felszínhez a nyakszirtcsont, az alsóhoz a II. nyakcsigolya kapcsolódik ízületesen.

Az ívek és az oldalrészek által körülvett csigolyalyuk (foramen vertebrale) a többi nyakcsigolyához viszonyítva igen nagy.

Az atlas harántnyúlványának alakja is eltér az átlagostól, noha a harántnyúlványi nyílás (foramen transversarium) itt is megtalálható.

C II. nyakcsigolya (axis)

A II. nyakcsigolya már valamennyire hasonlít az ún. “általános nyakcsigolyára”.

Ezen a csigolyán láthatunk már testet (corpus vertebrae), de a test felső felszínéről egy tompa csúcsban végződő nyúlvány , a fognyúlvány (dens axis) emelkedik el. A fognyúlványon elöl és hátul egy-egy ízületi felszín látható (facies articularis anterior et posterior dentis). Az elülső ízületi felszín az atlas elülső ívéhez, a hátsó egy erős harántszalaghoz kapcsolódik.

A fognyúlványtól oldalt, a csigolyaívek felső felszínén kerek ízületi felszínek találhatóak (facies articularis lateralis). Ezek a kissé lejtős ízületi felszínek ízesülnek az I. nyakcsigolya alsó, kör alakú ízületi felszíneivel.

A harántnyúlványokon láthatjuk a nyakcsigolyákra jellemző harántnyúlványi nyílást (foramen transversarium).

A II. nyakcsigolya tövisnyúlványa vaskos, két gumóban végződik.

C VII. nyakcsigolya (vertebra prominens)

A VII. nyakcsigolya egyetlen tulajdonsággal tér el az átlagostól: tövisnyúlványa aránylag hosszú, a felső hátcsigolyákéhoz hasonló.

A VII. nyakcsigolya a nyaki és a háti gerinc határán erősen kiemelkedik, ezért kiindulópontként tapinthatjuk a csigolyák számolásánál.

Hátcsigolyák (vertebrae thoracicae)

A hátcsigolyák teste kártyaszív alakú, lefelé haladva a gerincen fokozatosan nagyobbodik.

A test és az ívek által határolt csigolyalyuk kerek, szűkebb, mint a nyakcsigolyáké.

A legfeltűnőbb ismertetőjelük, hogy testükön, valamint a harántnyúlványaikon ízületi árkokat (fovea costalis) találunk, amelyekhez a bordák ízesülnek.

A harántnyúlványokon található ízületi árokkal (fovea costalis transversalis) a bordagumók ízületi felszínei, a hátcsigolyák testének két oldalán hátul felül, illetve alul elhelyezkedő páros ízületi felszínekkel (fovea costalis superior et inferior) a bordatejecskék ízesülnek.

Az átlagostól eltér a XI. és a XII. hátcsigolya. E csigolyák testén kb. a középmagasságban csak egy-egy ízületi bemélyedés van.

A hátcsigolyák ízületi nyúlványai függőlegesen állnak. A felső ízületi nyúlványok ízületi felszínei egyenesen hátra, az alsó ízületi nyúlványok felszínei egyenesen előre néznek.

A hátcsigolyák tövisnyúlványai hosszúak, karcsúak, csúcsban végződnek, egymást zsindelyszerűen borítják. Kivétel az utolsó három hátcsigolya (X., XI., XII.), amelyek tövisnyúlványai fokozatosan ellaposodnak és így, az ágyékcsigolyák tövisnyúlványaihoz hasonlítanak.

A hátcsigolyák harántnyúlványai jól fejlettek, ferdén hátrafelé irányulnak, rajtuk a már említett ízületi árkocskákat találjuk. Kivétel a XI. és a XII. hátcsigolya. A XI. hátcsigolya harántnyúlványán ugyanis nincs ízületi bemélyedés, a XII. hátcsigolya harántnyúlványa pedig csökevényes.

Ágyékcsigolyák (vertebrae lumbales)

Az ágyékcsigolyák alakja is sajátos.

Testük nagy és baba alakú.

A csigolyalyuk a csigolyatestekhez viszonyítva kicsi, megközelítőleg háromszög alakú.

Ízületi nyúlványaik erősen fejlettek. A felső nyúlványokon az ízületi felszín homorú és befelé néz, az alsó ízületi nyúlványokon domború és kifelé tekint. Megközelítőleg nyílirányú síkban helyezkednek el.

A csigolyaívek erősek, rajtuk oldalt és egy kicsit hátrafelé irányuló nyúlványokat találunk. E nyúlványok nem igazi harántnyúlványok, hanem bordacsökevények (processus costarius).

A valódi harántnyúlványoknak a testről hátrafelé kiugró kis járulékos nyúlványok (processus accessorius) felének meg.

Az ágyékcsigolyák tövisnyúlványa egyenes, hátrafelé irányul, lapos, bárd alakú.

Keresztcsont (os sacrum)

A keresztcsont az öt keresztcsonti csigolya (vertebrae sacrales) összecsontosodásából jön létrejött, kissé görbült, ásó alakú alakra emlékeztető csont.

Felső, szélesebb részét alapnak (basis ossis sacri), alsó, keskenyebb részét csúcsnak (apex ossis sacri) nevezzük. A csonton vastag oldalrészeket (partes laterales) is találunk.

A keresztcsontnak két felszíne van. az elülső felszíne homorú,a medence hátsó falát alkotja. A domború, érdes, hátulsó felszínén szalagok, izmok tapadnak.

A csont alapján (basis ossis sacri) ovális felszínt láthatunk, ide kapcsolódik az utolsó ágyékcsigolya teste egy porckorong segítségével. A keresztcsont alapjának eleje, az utolsó ágyékcsigolya testének elülső felszínével (a köztük lévő porckoronggal) együtt a medence belsejébe bedomborodik, létrehozva a csontos medencegyűrű kiemelkedését, a medencefokot (promontorium), amelynek a szülészetben nagy jelentősége van.

A keresztcsont medencei felszínén (facies pelvina) a csigolyatestek összecsontosodásának megfelelően négy haránt lécet (lineae transversae) találunk. A lécek végén négy-négy lyuk, az elülső keresztcsonti lyukak (foramina sacralia pelvina) találhatók, amelyek összeköttetésben vannak a keresztcsontban végighúzódó keresztcsonti csatornával (canalis sacralis).

A keresztcsont hátsó felszínén (facies dorsalis), az alapon levő ovális felszín mögött kétoldalt ízületi nyúlványok (processus articularis superior) emelkednek felfelé az V. ágyékcsigolyához. A nyúlványok ízületi felszínei hátra, kissé befelé tekintenek. Az ízületi nyúlványok között látható a keresztcsonti csatorna bemeneti nyílása (apertura canalis sacri).

A háti felszínen halad középen az összecsontosodott tövisnyúlványnak megfelelő középső keresztcsonttaraj (crista sacralis mediana). Az ízületi nyúlványok maradványa a közbülső keresztcsont éle (crista sacralis intermedia), amely két nyúlványban a keresztcsont szarvaiban (cornu sacrale) végződik.

A keresztcsonti szarvak fogják közre a keresztcsonti csatorna alsó nyílását (hiatus sacralis).

A középső keresztcsonttarajtól jobbra és balra az elülső keresztcsonti lyukakkal pontosan szemben fekvő, hátulsó keresztcsonti lyukakat (foramina sacralia dorsalia) találjuk.

A keresztcsonti csigolyák harántnyúlványaiból alakul ki a háti felszínen látható harmadik csonttaraj, az oldalsó keresztcsonttaraj (crista sacralis lateralis).

A keresztcsont oldalsó részei (partes laterales) bordacsökevények összeolvadásából keletkeztek. Rajtuk fül alakú ízületi felszínt (facies auricularis) és egy nagy kiterjedésű, szalagok tapadására alkalmas érdességet, a keresztcsonti dudort (tuberositas sacralis) láthatjuk. A nem i különbségek az összes csontok közül a keresztcsonton a legkifejezettebbek. A férfi keresztcsontja keskenyebb, hosszabb, a nőé rövidebb, szélesebb.

Farokcsont (os coccygis)

A farokcsont 3-6 csökevényes csigolyából (vertebrae coccygeae) áll.

A csonton csak nyomokban ismerhetők fel az eredeti csigolyarészek. Fokozatosan kisebbednek, az utolsó három rendszerint összecsontosodik.

Egy felső ízületi felszínt (facies articularis superior), valamint két kis szarvacskát (cornu coccygeum) láthatunk rajtuk.

A csigolyák összeköttetései

A csigolyák sora egymással és a keresztcsonttal folytonos összeköttetések és ízületek útján kapcsolódik.

A folytonos összeköttetések minden fajtáját megtalálhatjuk a csigolyák között.

Porcos összeköttetés (synchondrosis)

A II. nyakcsigolyától a keresztcsontig két szomszédos csigolyatest között sajátos kapcsolódási formát találunk. A csigolyatesteket rostporcos lemezek, csigolyák közötti porckorongok (disci intervertebrales) kötik össze.

A porckorongok száma 23, alakjuk megegyezik a csigolyatestekével, szélességük , vastagságuk változik a gerinc különböző szakaszaiban. A háti szakaszon a legvékonyabbak, az ágyéki szakaszon a legvastagabbak.

A porckorong két részből tevődik össze, egy külső rostos gyűrűből (anulus fibrosus) és a gyűrűt kitöltő puha kocsonyás állományból (nucleus pulposus). A porckorongokat a csigolyatestek felső és alsó felszínéhez üvegporc réteg kapcsolja.

2. Szalagos összeköttetés (syndesmosis)

A csigolyák alkotórészeit önálló szalagkészülék is összekapcsolja. A csigolyatestek, -ívek, -nyúlványok között erős szalagok húzódnak.

a, A csigolyatest elülső és hátsó felszínén találjuk az elülső és hátsó hosszú szalagokat (lig. longitudinale anterius et posterius).

Az elülső hosszú szalag a nyakszirtcsonton kezdődve, a II. nyakcsigolyától egyre szélesebben, a csigolyatestek elülső felszínét takarva húzódik a keresztcsonthoz, amelynek elülső csonthártyájába olvad. A farkcsonton ismét önálló szalagként látjuk újra.

A hátulsó hosszú szalag keskenyebb, mint az elülső. A csigolyatestek hátulsó felszínén húzódik, tehát a gerinccsatorna elülső falát borítja. Szintén a nyakszirtcsonton kezdődik. A fej ízületei, mint fedőlemez (membrana tectoria) borítja. A keresztcsonti csatorna elülső falán végighúzódva kibújik az alsó nyíláson és a farkcsont mély hátsó szalagját képezi.

b, A csigolyaívek közötti réseket, a rugalmas rostokat is bőven tartalmazó sárga szalagok (lig. flavum) töltik ki. A magasabban elhelyezkedőcfsigolyaívtől az alacsonyabban fekvő csigolyaív felső széléig húzódnak.

A szalagok nem fedik az ívek gyökereit, így kétoldalt marad hely a gerincvelőből ki- és belépő idegrostok számára. Ezek a szalagok támogatják a gerincet feszítő izmok munkáját. A hajlító erő megszűnte után ugyani sas egymástól eltávolodott csigolyaíveket eredeti helyükre húzzák.

c, A csigolyák harántnyúlványait kötik össze a harántnyúlványok közötti szalagok (lig. intertransversarium).

d, A szomszédos tövisnyúlványok között húzódnak a tövisnyúlványok közötti szalagok (lig. interspinale).

e, A tövisnyúlványok felett is találunk szalagot. A VII. nyakcsigolyától lefelé a keresztcsontig tövisnyúlványok feletti szalagnak (lig. supraspinale) nevezzük. A nyakon a VII. nyakcsigolyától ez a szalag tarkószalaggá (lig. nuchae) szélesedve éri el a nyakszirtcsontot.

3. Ízületes összeköttetés (art. intervertebralis)

A szomszédos csigolyák ízületek útján is kapcsolódnak egymáshoz. A gerincet alkotó csigolyasorban a felül levő csigolya alsó ízületi nyúlványai kapcsolódnak az alul levő felső ízületi nyúlványaihoz. Ezeknek az ízületeknek a sorát a gerinc kis ízületeinek hívjuk.

A gerinc különböző szakaszain az ízületi nyúlványok alakja és iránya más és más. E szerint az ízületi rések a nyaki szakaszon csaknem vízszintes helyzetűek, a háti szakaszon frontális állásúak, az ágyéki szakaszon pedig saggitalis síkban vannak. Az ízületi felszínek helyzete a gerincmozgások irányát jelentősen befolyásolja. A csigolyák közötti ízületek tokja a nyakon bővebb, a háti és ágyéki szakaszon feszes.

Típusukat tekintve feszes ízületek.

4. Csontos összeköttetés (synostosis)

A keresztcsonti csigolyák, illetve a farkcsigolyák közül az utolsó három a második és harmadik életév között csontosodik össze.

A keresztcsont és a farkcsont között, illetve a farkcsigolyák között csökevényes porckorongot találunk. Ezek részben el is csontosodhatnak.

A két csontot egymással erős szalagok fűzik össze.

A gerinc szerkezete és működése

Az egymáshoz kapcsolódó csigolyák sorát gerincnek (columna vertebralis) nevezzük. ez. sajátos oszlop kettős feladatot lát el az emberi szervezetben. Törzsünk szilárd tengelyét alkotja, és magába zárja, tehát a külső behatásoktól megvédi a gerincvelőt.

A gerinc nem egyenes vonalban húzódik végig a testben, hanem nyílirányban nagyobb, homlok irányban kisebb fokú görbületekkel. Felnőtt emberben négy nyílirányú görbületet különböztetünk meg. A háton és a keresztcsonton hátrafelé domború görbületet (kyphosis), a nyaki és ágyéki gerincszakaszon hátrafelé homorú hajlatot (lordosis) látunk.

A nyaki hajlat a gerinc hajlatai közül a legkisebb. Tetőpontja a III. és a IV. nyakcsigolyán van.

A háti görbület a gerinc leghosszabb görbülete. Legkiemelkedőbb része az V. és a VI. hátcsigolyára esik.

Az ágyéki hajlat a háti görbületnél nagyobb fokú. Csúcspontja a III. és a IV. ágyékcsigolyánál található.

A keresztcsonti görbület a III. keresztcsonti csigolyánál a legmélyebb. Az ágyéki és a keresztcsonti görbületek találkozásánál a gerincnek egy szöglettörése van, ez a medencefok (promontorium). A gerinc hajlatai és görbületei a keresztcsonttól felfelé eső részen kiegyenlítik egymást. A gerinc nyaki és ágyéki vége egy függőleges egyenesre esik.

A görbületek kialakulásához hozzájárul az is, hogy a csigolyák közti porckorongok ék alakúak (a homorulat felé mindig keskenyebbek).

A felnőtt ember gerincének kettős “S” alakja az újszülöttön még nem látható. A kyphosisok ugyan világráhozottak, de a nagyságuk a későbbiekben még növekszik. A lordozisck az élet folyamán fokozatosan alakulnak ki: a 2. élethónap végén a fej emelésével kapcsolatban a nyaki lordózis, a 12. élethónap végén a járással összefüggésben az ágyéki, ezért ezeket a gerincszakaszokat kiegyenlítő szakaszoknak is nevezzük.

Emberben nemcsak nyílirányban, hanem homloksíkban is találok görbületeket. A háti gerincen található kisfokú, rendszerét gyengén jobbra domborodó elváltozás a fiziológiás oldalirányú görbület (physiologiás scoliosis).

A gerinccsatorna

A gerinccsatorna, amelyet az egymás után következő csigolyalyukak sora hoz létre, a nyakszirtcsonton az öreglyukkal (foramen magnum) kezdődik és a keresztcsonti csatorna alsó nyílásával (hiatus sacralis) ér véget. A csatorna falait a csigolyatestek (corpus vertebrae), a porckorongok (discus intervertebralis) a csigolyaívek (arcus vertebrae) és a köztük kifeszülő sárga szalagok (lig. flavum) sora képezi. A gerinccsatorna követi a gerinc hajlásait. Legtágabb a nyak felső részén, legszűkebb a IX. háti csigolya magasságában. A gerinccsatornában a központi idegrendszer részét, a gerincvelőt (medulla spinalis) találjuk, mechanikai ártalmaktól védett környezetben. A gerinc két oldalán az egymást követő csigolyák teste, íve és ízületi nyúlványa egy lyukat vesz körbe, ez a csigolyaközti lyuk (foramen intervertebrale). Ezeken a nyílásokon lépnek ki a gerincvelői idegek (nervus spinalis) a gerinccsatornából.

A gerinc mozgásai

A csigolyák erős szalagos összeköttetései, valamint a csigolyák közötti ízületek a gerinc szilárdságát biztosítják. A szomszédos csigolyák közötti porckorongok rugalmassága ennek ellenére lehetőséget ad kisfokú elmozdulásokra. Ha a gerinc hajlik, a porckorongok a homorú oldalon összepréselődnek, a domború oldalon kitágulnak. Ezek az

1, Előre és hátrahajlás (flexio ventralis et dorsalis) lehetséges a test középvonalán nyílirányban átfutó (median) síkban, haránttengely körül.

A valódi csigolyák mind részt vesznek ebben a mozgásformában, de a gerinc különböző szakaszain más-más mértékben.

Előrehajlás közben a legnagyobb a hajlítás mértéke a nyaki szakaszon, az ágyéki szakaszon közepes, legkisebb fokú a háti szakaszon. Maximális előrehajlás esetén a gerinc görbületei eltűnnek és a gerinc egy egységes, hasi irányban homorú, háti irányban domború ívet ír le.

A hátrahajlásban a gerinc egyes szakaszai , hasonlóan az előrehajláshoz, nem egyforma mértékben vesznek részt. A mozgékonysági sorrend itt is a következő: nyaki, ágyéki és háti gerincszakasz. E mozgásforma kivitelrésének egyik akadálya a tövisnyúlványok egymásba ütközése. Ezért a háti szakasz hátrahajlásnál csak kiegyenesedik, hátrafelé homorulatot nem alkot. Maximális hátrahajlásnál a gerinc három helyen szögletszerűen megtörik: az nyakcsigolyáknál, a háti és ágyéki csigolyák határán, a keresztcsont és az ágyéki szakasz határán.

A gerinc teljes flexiós mozgásterjedelme kb. 150 fok.

A gerinc teljes extenziós (flexio dorsalis) mozgáserjedelme kb. 140 fok.

2, Nyílirányú tengely körül, homloksíkban, illetve a közép- és homloksík közé eső síkokban végbemenő mozgás: az oldalra hajlítás (flexio lateralis). Az oldalra hajlítás szélső határán a gerinc ugyanolyan megtöréseket szenved, mint a hátrahajláskor. Itt is a legnagyobb a hajlítás mértéke a nyaki szakaszon, ls a további sorrend: ágyéki szakasz, háti szakasz.

A gerinc teljes laterálflexiós mozgásterjedelme a sacrumtól a koponyáig kb. 75-85 fok.

3, A gerinc hossztengelye körüli csavarodás (rotatio: torsio-retorsio) a harmadik típusú mozgása a gerincnek. Ez a mozgásforma szintén a nyaki szakaszon a legjelentősebb, a háti szakasz is viszonylag mozgékony (az ízületi nyúlványok függőleges állása haránt irányú elcsúszást tesz lehetővé). Az ágyéki szakasz a legkevésbé mozgatható rész.

A gerinc axiális rotációs terjedelme a sacrumtól a fejig eléri a 110-120 fokot.

4, Rugószerű mozgás. A gerinc negyedik, különleges mozgását a porckorongok rugalmassága és a gerinc “S” alakú görbületei teszik lehetővé. Ez a rugózó mozgás járás, futás, ugrás közben a lábboltozat és a medence által csökkentett ütközések erejét tovább tompítja, így óvja a koponyában elhelyezkedő agyvelőt a rázkódásoktól.

A gerinc és a koponya összeköttetései ("fejízületek")

A C I. (atlas) és a C II. (axis) csigolya alakja a többi csigolyától sokban különbözik. Ez az alaki különbség teszi lehetővé, hogy a gerinc – szilárdságának megőrzése mellett is – mozgékonyan kapcsolódjon a koponyával.

A fej és a gerinc között 2 ízület alakult ki:

fejgyám ( I. nyakcsigolya) és a nyakszirtcsont (os occipitale) közötti ízület;
a C I. ás C II. csigolya közötti ízület.

A fejgyám – nyakszirti ízület (art. atlantooccipitalis)

Az I. nyakcsigolya és a nyakszirtcsont közötti ízület, noha páros kis ízület, működés tekintetében egy ízületnek felel meg. Az ízületi fejet a nyakszirtcsont baba alakú ízületi bütykei, “talpacskái” (condylus occipitalis) adják, az ízületi árkot az I. nyakcsigolya hasonló alakú, felső ízárkai (facies articularis superior atlantis). Az ízület tokja igen bő.

A nyakszirtcsont és a fejgyám ívei között, elöl és hátul egy-egy kötőszöveti lemez, elülső és hátulsó fejgyám-nyakszirtcsonti lemezt (membrana atlantooccipitalis anterior et posterior) találunk. Ezek a két csontot összekötve, tökéletesen zárják a gerinccsatornát.

A lemezek feszülése szab határt a fej előre- és hátrahajlításának.

Az I. és II. nyakcsigolya közötti ízületek (artt. atlantoaxiales)

Az I. és II. nyakcsigolya négy kis ízülettel kapcsolódik egymáshoz. Az ízületek működésében egy egységet alkotnak. A kapcsolódó ízületi felszínek alakja miatt (lapos felületek) nem minden ízületben határozható meg egyértelműen, hogy melyik az ízületi fej és melyik az ízületi árok.

1. A középső ízület (art. atlantoaxialis mediana) két kis ízületében a II. nyakcsigolya fognyúlványa (dens axis) – elülső és hátulsó ízületi felszínnel (facies articularis anterior et posterior) – mint ízületi fej ízesül az I. nyakcsigolya elülső ívének belső felszínén lévő fognyúlványi árokkal (fovea dentis), illetve a fognyúlványt az árokba szorító haránt szalaggal (lig. transversum atlantis). A haránt szalag az I. nyakcsigolya elülső ívét belülről hidalja át, összekötve a fejgyám oldalsó részeit.

A két ízület neve, az előbbi felszínekből adódóan:

a, art. atlantodentalis anterior

b, art. atlantodentalis posterior

2. A két oldalsó ízületben az I. nyakcsigolya alsó, kerek ízületi bemélyedései (facies articularis inferior atlantis) a II. nyakcsigolya oldalsó ízületi lapjaival (facies articularis superior axis) kapcsolódnak.

A nyakszirtcsont és az I. és II. nyakcsigolya szalagai közösek, több rétegben helyezkednek el. Hátulról, a gerinccsatorna felöl nézve az alábbi rétegek alakulnak ki:

A hátsó hosszanti szalag (lig. longitudinale posterius) és alatta a tetőlemez (membrana tectoria) képezi a felületesebb réteget.
Ez alatt (előtt, a csigolyák felé) egy kereszt formájú szalag (lig. crucuforme) található. Ennek harántul fut részlete (lig. transversum atlantis) már tárgyalásra került az atlas és az axis küzépső. ízületénél. Felfelé irányuló szára (crus superior) a nyakszirtcsonthoz, alsó szára (crus inferior) az axis testének hátsó részéhez kapcsolódik.
Legmélyebb rétegben helyezkedik el a legerősebb és mechanikailag a legfontosabb szalag a szárnyszalag (lig. alare), amely a fognyúlványról a nyakszirtcsont bütykeinek belső oldalára húzódik.

Az ízületek működése

a, Az art. atlantooccipitalis tojásízület (art. ellipsoidea), amelyben:

vízszintes irányú haránttengely körül a bólintó mozgás (a fej előre- és hátrahajlítása = flexio centrális et dorsalis) ,
a nyílirányú tengely körül a fejcsóválás ( a fejnek egyik vállhoz való hajlítása = flexio lateralis) történik.

b, Az art. atlantoaxialis (mozgástanilag az I. és II. nyakcsigolya közötti középső ízület számít) forgóízület (art. trochoidea). Működés alkalmával az I. nyakcsigolya a fognyúlvány körül forog. Az atlas mozgását a fej követi. Az oldalra forgatás legfontosabb gátló tényezője a szárnyszalag, melynek hol az egyik, hol a másik fele feszül meg.

A két ízület mozgásainak kombinációja egy szabadízületet (art. spheroidea) eredményez.

Mozgásterjedelem:

A fejízületek együttes mozgásainak mértéke(alaphelyzethez viszonyítva):

Flexio ventralis et dorsalis: 20-0-20

Flexio lateralis (dext. – sin.): 8-0-8

Axialis rotatio (dext. – sin.) 12-0-12

A fenti mozgásokhoz társulhat még a gerinc nyaki szakaszának a mozgása. Ez a fej elmozdulásai lehetőségeit nagymértékben fokozza.

A szegycsont

A szegycsont vagy mellcsont lapos csont. Három részt különböztetünk meg rajta (felülsről lefelé haladva): a markolatot (manubrium), a testet (corpus) és a kardnyúlványt (proc. xyphoideus).

Manubrium sterni: A markolat felső részén kiszélesedett, lefelé fokozatosan elkeskenyedik. A markolat felső szélénél közepe bemélyedt, az így keletkezett ív alakú bevágás a jól tapintható torkolati bevágás (incisura jugularis).

E területtől jobbra és balra bemélyedt ízületi felszínek találhatók, a kulcscsonti bevágások (incisura clavicularis), ahol a kulcscsont kapcsolódik a szegycsonthoz.

A bemélyedések mellett közvetlenül, mindkét oldalon az I. borda kapcsolódási helye (incisura costalis I.) látható.

Porcos összeköttetés (synchondrosis sternalis) útján egyesül a testtel.

A markolat és a test találkozásánál a csonton tapintható kiemelkedés, a szegycsonti szöglet (angulus sterni) van. A kiemelkedés mindkét oldalán félig a markolaton, félig a testen újabb bevágás látható, ez a II. borda ízesülési helye (incisura costalis II.).

Corpus sterni: A szegycsont teste lefelé szélesedik. Elülső és hátulsó felszíne lapos.

Mindkét szélén párhuzamosan további öt bevágás látható (incisurae costales III-VII.), a III-VII. bordaporc ízesülésére.

Processus xyphoideus: A szegycsont kardnyúlványa a csontváz legváltozatosabb alakú eleme. Lehet villa alakú vagy lapos nyúlvány, középen egy lyukkal.

A testtel rendszerint porcosan kapcsolódik (synchondrosis xyphosternalis).

A bordák (costae)

A bordák a mellkas csontos vált alkotó abroncsszerű, többszörösen hajtott csontok. Hátsó végükkel hátcsigolyákhoz, elülső végükkel közvetve vagy közvetlenül a szegycsonthoz kapcsolódnak. Minden hátcsigolyához egy-egy bordapát tartozik, tehát összesen 12 bordapát van.

Azokat a bordákat , amelyek közvetlenül kapcsolódnak a szegycsontoz, valódi bordáknak (costae verae) nevezzük, számuk 7.

Álbordának (costae spuriae) hívjuk azokat a bordákat, amelyek csak közvetve érintkeznek a szegycsonttal, ezeknek a száma 5. Az utolsó két álbordát repülőbordának (costae fluctuantes) hívjuk, ezek nem kapcsolódnak a felettük lévő bordákhoz, hanem szabadon állnak.

A bordák elülső 1/4 része porcos (cartilago costalis), hátsó 3/4 része csontos.

A bordák hosszúsága különböző. Az I-VII. bordáig porcos és csontos részeik egyaránt hosszabbodnak, a VIII-XII. bordáig rövidülnek.

Alakját tekintve minden borda háromféle görbületet mutat: lapjára, élére hajlított, és saját tengelye körül csavarodott. A bordák csontos részén , hátulról előrefelé haladva, megkülönböztetünk : fejet, nyakat, testet.

A bordafejen (caput costae) határán ízületi felszín látható, amelyet – az első és a két utolsó borda kivételével – egy kis taraj két részre oszt.

A fej után a rövid nyakrész (collum costae) következik.

A nyak és a test (corpus costae) határán bordagumó (tuberculum costae) emelkedik ki, amelyen szintén ízületi felszín van. Ezek a csigolyák harántnyúlványaival ízesülnek.

Legtöbb bordán a nyak felső részén taraj (crista colli) található.

Az I. bordán, a bordagumónak megfelelően – a VIII. bordáig fokozatosan távolabb – egy éles kanyarulat, a bordaszöglet (angulus costae) tűnik fel.

A bordatest belső felszínén, az alsó szélhez. közel húzódik a sekély bordabarázda (sulcus costae), a bordaközi erek és idegek befekvésére.

A bordatest szegycsonti végén ovális bemélyedés van, amelyhez a bordaporc kapcsolódik.

A bordák elülső részét képező bordaporc (cartilago costalis) hyalinporcból áll, idősebb korban meszesedni kezd.

A két felső borda csak élére görbített és további jellegzetességeket mutat.

Az I. borda rövid és lapos. Felső felszínének belső hajlatán az elülső ferde (egyenlőtlen) nyakizom (m. scalenus anterior) tapadására szolgáló érdesség (tuberculum m. scaaleni anterioris) található.

Mögötte kölcsönt alatti verőér (arteria subclavia), mögötte a hasonló nevű visszér (vena subclavia) számára szolgáló barázda (sulcus artéria subclaviae et sulcus venne subclaviae) látható.

A II. borda felső felszínén az elülső csipkés izom (m. sertatus anterior) egyik csipkéjének eredésére szolgáló érdesség (tubreositas m. serratatus anterioris) található.

A szegycsont és a bordák összeköttetései

A szegycsont a bordákkal kétféle módon kapcsolódik: porcosan és ízületesen.

1. Porcos összeköttetés (sychondrosis sternocostalis costae primae)

Az I. borda és a szegycsont között van. Az első borda rövid porcogója és a szegycsont első bordai bevágása összenőnek.

2. Ízületes kapcsolódás (articularis sternocostales)

A II-VII. bordák és a szegycsont között jön létre.

Az ízület felépítése:

Ízületi felszínek. Az ízületi árkok a sternum bordai bevágásai (incisura costalis II-VII.), az ízületi fejek a porcos bordavégek.

Az ízületi tok a bordaporcokról indul ki és a szegycsont csonthártyájába kötődik.

Jellegzetes szalagjai:

az ízületi üregét két részre osztó belső szalag (lig. sternocostale intraarticulare),
ill. a sugar alakú erősítő szalagok (ligg. sternocostalia radiata), amelyek a bordákat a szegycsonthoz fűzik.

Az ízület működése

A sternocotalis ízületek feszes ízületek, de az ízfelszínek kismértékben elcsúszhatnak egymáson, és a bordaporcok rugalmasságával társulva ez a kis mozgás légzéskor számottevővé válik.

3. Bordapoprcok ízületes kapcsolódása (articulationes interchondrales)

Az V. és VI. bordaporc gyakran, a VI. és VII. bordaporc állandóan, a VII. és VIII. bordaporc ritkán, ízületek útján kapcsolódik egymáshoz.

Megjegyzés: a VIII-X bordaporc végeit csak szalagok fűzik össze.

A bordák és a csigolyák közötti ízületek (artt. costovertebrales)

A bordák a hátcsigolyákkal két helyen kapcsolódnak:

valamennyi borda feje a csigolyatestekkel,
az első 10 borda gumója a

A bordafej-csigolyák közötti ízület (art. capitis costae)

Az ízület felépítése:

Az ízületi fejet a borda feje képezi.

Az ízületi árok összetett. A két szomszédos csigolyatesten található ízületi bemélyedés – a felső csigolyán az alsó (fovea costalis inferior), az alsó csigolyán a felső (fovea costalis superior) –, valamint a köztük lévő porckorong alkotja az ízületi árkot.

Az ízületi tok feszes.

Ízületi szalagok.

Elöl sugár alakú rostokkal bíró szalag (lig. capitis costae radiatum) erősíti.
Az ízület belsejében szintén található egy szalag (lig. capitis costae interarticulare), amelynek érdekessége, hogy a bordafejről a csigolyaközti porckoronghoz húzódik.a

A bordagumó-harántnyúlvány közötti ízület (art. costotransversaria)

Az ízület felépítése:

Az ízületi fejek a bordagumók ízületi felszíne (facies articularis tuberculi costae).

Az ízületi árkot a két csigolya közül az alsónak harántnyúlványán lévő bordai árok (fovea costalis processus transversi) adja. Kivétel a XI., XII. borda, ezeken a borda csak a fejével ízesül a csigolyához.

Az ízületi tok vékony, az előbbi izületnél bővebb.

Erősítő szalagai:

lig. costotransversarium: a borda nyakáról húzódik a csigolya harántnyúlványához (azonos szegmentumban és a felette lévőhöz).
lig. tuberculi costae: a bordagumóról húzódik – azonos szegmentumban – a harántnyúlványhoz.

Az ízületek működése

A két ízület együtt forgóízületet (art. trochoidea) alkot.

Forgástengelyük egybeesik a bordanyak tengelyével. Iránya a homlok- és középsíkokkal 45 fokos szöget zár be a vízszintes síkban.

A bordafejek forgó mozgásakor a bordagumók elcsúsznak ízületi árkukban. Mivel a bordák nem egyenesek, a bordaszöglet előtti bordarész a bordafej forgásakor nem forgó mozgást végez, hanem fel vagy lefelé irányuló lengést, vagyis emelkedik vagy süllyed.

A bordatestek ferde állása azt is eredményezi, hogy emelkedés közben a bordák elülső végükkel távolodnak a gerinctől, süllyedés közben közelednek hozzá, magukkal húzva a szegycsontot is.

A bordapátok emelkedés közben nemcsak a gerinctől, hanem egymástól is eltávolodnak.

A bordák mozgásai a mellkas légző mozgásaiban nyilvánulnak meg.

A mellkas (thorax)

A csontos mellkast a szegycsont, a bordák, a hátcsigolyák közösen alkotják. Ha oldalról nézzük, alakja egy kissé lelapított hordóhoz hasonló, vagyis sagittalis átmérője kisebb mint a frontalis. Ez a mellkasforma emberre jellemző, és a felegyenesedett testtartás következménye.

A csontos mellkas által körülhatárolt üreget mellkasüregnek (cavum thoracis) nevezzük. Ez azonban nem azonos a mellüreggel (amin pontosabban a bal és jobb mellhártyaüreget értjük).

A csontos mellkasnak négy fala van.

Az elülső fal a mellkas falai közül a legrövidebb. Síkja felülről, ferdén lefelé és előrefelé halad. A szegycsont és a valódi bordák porcai alkotják.
A mellkas két oldalsó fala domború, a bordák képezik.
A hátsó fal felépítésében a hátcsigolyák sora, valamint a bordák hátsó része (a bordaszögletig) vesz részt.

A mellkasüreg felső és alsó vége nyitott.

A szűkebb felső nyílás (apertura thoracis superior) határai: a szegycsont felső. torkolati bevágása, az első bordapár belső széle, az első hátcsigolya.
A tágabb alsó nyílás (apertura thoracis inferior) határai: a szegycsont testének alsó széle és a kardnyúlvány, a kétoldali bordaív (arcus costalis), a XII. bordapát alsó széle, a XII. hátcsigolya.

Újszülöttben, gyermekben a mellkas rövid, az alsó rész a felnőttéhez viszonyítva igen tág, ami a bordák szinte vízszintes fekvésének következménye. A mellkas végleges alakja csak a serdülés után alakul ki. A bordák a gyerekkorban elfoglalt vízszintes helyzetükből fokozatosan lefelé süllyednek.

A mellkas alakja nemi eltérést is mutat. A női mellkas felső része általában domborúbb. Oka az, hogy az I. és a II. borda aránylag hosszabb, mint a férfiaké. A férfi mellkas a nőihez viszonyítva hosszabb, mert bordái meredekebben állnak és szélesebbek, mit a női mellkasé.